Este nyolc óra van. Kilencezer méterre vagyok a földtől, valahol Amerika felett. Párizsba tartunk, túl a vacsorán a Jenkik a Verdák 2-őt nézik.
Kezd árnyalódni a véleményem az American Airlinesról.
Vettem magamnak vacsorára egy italt, odaadtam az Amexet a férfi légiutaskisérőnek, jólszituált idősebb úr szinkronra termett hanggal - nézegette, majd megjegyezte, hogy a Cégemnek van egy gyára ott ahol ő lakik Bishopban. (tényleg) A nevemet olvasva pedig megkérdezte, hogy "magyar vagyok" ?
Ahogy már az idefelé úton említettem itt a túristaosztályon mindenért fizetni kell. Szinte örülhetünk, hogy a wc-ért nem kell. Ingyen csak az alig kétdecis pohár üdítő van. Stewardess néni osztotta a vacsorát, ő meg mögötte ment az italkocsival. Mikor hozzám ért kérdezte, hogy kérek e valamit - de én köszöntm szépen - I'am OK - még elvoltam Jackkel. Kotorászott az italrekeszben és odanyújtott nekem egy bort : "Inna uram egy egri bikavért a vacsorájához?" Egri bikavért - így magyarul.
Na, mit is tanultunk?
"Ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el" (magyar folklór)
"Nőt és italt sohase utasíts vissza" (Hobó: Csavargók tízparancsolata)
Nocsak, kaptam a mindenért fizetős American Airlines-on egy ingyen bort ? Thank You Sir! Azon most nem akadunk fel, hogy ez egy merlo, a szándék - a szándék a fontos!
Tegnap volt a nap, amikor kielégülhettem steakkel.
Egy dallasiak számára sem olcsó helyre, a "steak de brazil"-ba mentünk a csoportommal. Egyszeri alkalom volt, de ez a csapat így többet nem lesz együtt, ezért kaptunk engedélyt végül, hogy ide menjünk. Egy kikötéssel: Nincs bor, nincs margarita. Csak sör.
Nem tudom, végül a brazil fekete sör amit ittam mennyibe került egy pohár borhoz képest. Már harmadszor ittam Shiner Bock-ot, ezt a texasi félbarna sört, Lance Armstrong sokszoros Tour de France győztes és egyébként texasi (Austin) kedvenc sörét. Ízre kellemes, de nincs meg benne az erő ami a földre dönt. Váltottam egy sör erejéig a brazil feketére és igen, ez már rendben volt. Amerikai sörök nagy része az európer számára mint a víz.
Közben itt a repülőn bejött a térkép: A Szent Lőrinc csatorna felett vagyunk Kanadában. Mindjárt elhagyjuk Amerikát. Jack társaságában határozottan gyorsabban telik az idő. Idefelé nappal jöttünk, tiszta időben. Láttam Grönlandot. Hegyes-havas, sehol egy lélek. Szép egyébként.
Szóval Steak De Brazil. "All You can eat" - annyit eszel ami belédfér étterem, mint a trófea otthon. Ami megkülönbözteti, hogy itt az ember a legkülönfélébb válogatott steakekből eheti szénné magát.
(A Margit hídnál lévő trófea étteremben a grillpultban szokott lenni bélszín. Csak míg a többi húszféle pácolt húshoz tartozik kártya, a bélszínhez és a lazachoz nem. Aki nem ismeri fel, hogy mi az, az ne kérjen belőle! Magyar ugar, baszki )
Vissza a Brazil steak house-hoz. A szabály a következő: mindenki kap az elején egy kis korongot amit az ember maga előtt a kellő állásba fordít az asztalon. Az egyik fele zöld korong: Mééég húst, mééég húúúst!, a másik piros: Elég lesz Mucsácsó - készen vagyok!
A kés és a villa mellé jár még egy a kockacukor elvevő alkalmatossághoz hasonló csippentős kanál. Járnak körbe a pincérek nagy kardokkal, rajtuk válogatott steak-ek - kb mint a gyros hús úgy képzeld el: médiumra sütött omlós bélszin, de olyan omlós, hogy szétolvad a szádban, Bárány comb, Parmezános csirke, oldalas, disznóhúsok és még többfajta más marha steak. Valamelyik kajásfiú odajön hozzád, egyik kezében a húsos kard, másikban egy machete és ha bólintasz elkezd nyesni neked egy szeletet. A te dolgod, hogy a csippentővel elvedd és elkezd betolni.
Magáról a vacsoratársaságról néhány szót. Ők a nagy - régi SAP pénzügyi tanácsadó csoportom helyi vagy éppen ott tartózkodó tagjai. Alapvetően nem vagyok globalizáció párti. Főleg mióta érezzük, hogy a helóták mint a pinty ránthatnak magukkal másokat is az államcsődbe, vagy ha amerikában rosszul vásárolnak be valamiből akkor többet fizetek következő hónapban a Budapest banknak cserébe, hogy lakhatok a házukban. Viszont ez az a része a globalizációnak valami borzongatóan jó: írtam már máshol is, talán a szex és nanjing blogban, hogy fantasztikus érzés, hogy nem vagy bezárva az országodba. Ha olyan a munkád, akkor mindegy, hogy hol nyitod ki a laptopot a világban: mindenhol ugyanúgy dolgozol, ugyanúgy szót értesz a többiekkel. Sok külföldi kollégával dolgozom együtt, de a mostani asztaltársaságon különleges volt végignézni, pedig csak pár ember alkotta.
Igy néztünk ki ország szerint az asztalnál:
mexikói - etióp - indiai - német - dél afrikai - amerikai - indiai - magyar. Nyolc ember - négy kontinens.
És tudunk beszélgetni, órákon keresztül van közös témánk, toleráljuk a másik nem mindig könnyen tolerálható hülyeségeit, van hogy hetekig össze vagyunk zárva egy projekten. Ha valelyikünknek baja van, kórházba kerül akkor Kínától Budapesten, Frankfurton át Mexikó Cityn keresztül Dallasig aggódnak érte. Ennek, itt most vége, ez volt tegnap a búcsúvacsoránk. Jó érzés ennek a részének lenni, azzal, hogy idejöttem ez a régóta bennem lévő vágy megvalósult. A gáz, hogy innen az ember már nem szívesen lép vissza egy zárt közösségbe. Nehezen tudnám már elképzelni, hogy csak magyar kollégáim legyenek.Kivéve, ha jófej borászok Villányban vagy Szekszárdon :) Alszom egyet. Ha kegyes hozzám az álommanó, akkor már csak Európa felett ébredek fel. Aztán majd beszámolok, hogy álmaimban Amerika visszaintegetett-e...
Bocs, hogy nincs bejegyzés hónapok óta. Egyfajta írói válság, írtak már eleget mások, nem kell még egy megmondó, de most hogy egy hete megint itt vagyok a nagy víz bal partján - szóval Dallas másodszor.
Először : American Airlines sucks. Mindenért fizetni kell, a tizenegy óra alatt ha fél liter folyadékot ha adtak. Konkrétan a szomjanhalás szélén érkeztem meg.
Megint dolgozni jöttem alapvetően, nem túl vidám indokkal: cégünk adja ki Indiába a munkánkat és itt van a kéthetes randi ami közben elkezdjük munkánk átadását hindu testvéreinknek.
Azért nem rossz, a community cafe az irodában megint remek és rájöttem, hogy nem a kávé mogyóróízű, hanem a tejszín !
És itt a hétvége, körülnéztem megint egy kicsit. Nem mentem történelmi vagy túristás helyre, csak krúzinoltam mindkét nap. Idén egy mercury grand marquist kaptam. Mondtam magamnak, hogy elfogadom, ha hozzámvágnak egy Hundai Accentet, jó lesz az is ! Aztán ez a hosszú - széles várt a parkolóhelyen. Voltunk tegnap Southforkban divatfotózni. Gáz, semmi dallasi itiner nem említi már Southforkot, 'mer égő, de én nem bírtam ki, hogy ne menjek oda. Nem mentem be, csak, most hogy van "rendes" fényképezőgépem csináltam néhány fotót a bejárattól, szívtam a southforki levegőt, illetve múltkor észrevettem, hogy az egyébként remek budapesti Zaj utcai Dallas étteremben, bár minden a dallas sorozatra hajaz, de mégsincs Ewing 1 rendszámtáblájuk. Gondoltam talán adnak majd egy Ray Crebbs burgert ha viszek nekik egyet southforkból. Egyébként, úgy kellett a raktárból kérnem, lehet, hogy fogyóban van már, mert a shopban csak southfork ranchos volt.
Aztán voltam mindenféle lakókörnyezetben. Volt, hogy csak úgy elindultam bele a világba, vagy éppen céllal de ha egy mellékutca szimpatikusnak tünt, a gps méltatlankodásával nem törődve lekanyarodtam. Voltam magyarországi jólszituált lakópark szerű, itt szinte általánosan vörösesbarnás kistéglából épül vagy azzal borított kertvárosi házak közöt - angliában vannak ilyen házak. Békebeli jólét feeling, kicsit uncsi, ha elképzelem, hogy itt lakom. Aztán, egyszerű környék lapos faházait is is láttam. Még jó, hogy itt nincs kemény tél. Ha meg viszi a tornádó akkor meg nem egy élet munkája repül. Azért általában terepjáró(k) parkolnak a víkendház előtt. Aztán ma eljutottam valami dallasi rózsadombra is. Ezek már kis paloták, átlathatatlan kőkeritéssel zárva. Dallas sik mint az alföld, de azért ezek akkor is fentebb vannak.
Volt eddig pénteken egy nem nagy szám t-bone, de a ma esti steak az mindenképp figylemreméltó: egycsontos hús, remek médiumra elkészitve szaftosan és hozzá sweet potato - édesburgonya. Mint egy megtermett krumpli kivülről de belül mintha narancssárga sütőtök lenne. Az íze is olyan. Meg egy olyan margarita amibe bele volt szúrva egy coronita sör. Ez így együtt szívószállal fogyasztva beletette a bábel halat rendesen a fülembe, magvas társalgást folytattunk a német kollégámmal a geocashingről. Akár németül is ment volna.
Kritikusabban szemlélem ezt a világot, mint egy éve. Nagyobb ország, ezért valószinűbb is - de azért sokkoló, hogy eddig minden nap volt a hirekben, hogy kit nyirtak ki Texasban. Most épp egy motorosrendőrt. Apróság, de borzasztóan zavar, hogy a tévében szinte tíz percenként megszakítja a filmet a reklám. Egyszerűen élvezhetetlen. Az adások nagy része már HD - ez jó, bár nem akkora durranás. Egyébként ugyanazokat a sorozatokat ismétlik mint nálunk.
Viszont ez a reklám getvadt jó, elkezd felfelé görbülni a szám ha elindul :
Kedvenc részem, amikor a masterchief dob egy hátraszaltót :)
Nehéz fogalmaznom, amikor az "én embereimről" szeretnék írni...
Nem vagyok egyikükkel sem kapcsolatban: csak találkoztunk - egymás mellé fújt az élet, viszont amikor melléjük kerülök, fél méterről vagy egy méterről a zsigereimben éreztem azt, hogy ők az én embereim. Amikor mellettük vagyok akkor valami mély, szavakon túli közösséget érzek velük, ami jó értelemben borzongtat.
Egy lány a vitorlásból. Autóvillamossági szerelő a Bakonyban. Ismerős ismerőse aki segített egy számítógépes problémában. Valaki onnan ahol először jógáztam. Egy faszi aki kijött a vízművektől.
Nem a közös érdeklődés - nem ugyanannak a szeretete hoz össze velük.
Mégis érzem amikor mellettem vannak, hogy egy helyről jöttünk.
Szombat reggel van és süt a nap. Ma este lesz egy kedves kajakos barátom ötvenedik születésnapja ezért Pesten aludtam, hogy ne kelljen utazni. Meg itt a tavasz is! Eljött az idő, hogy rendesen felfedezzem ezt a várost.
Itt jön a Bartók a levegőből jó minőségben.
Mozart muzsikál bele a ferencvárosi reggelbe. (Köchel 452)
Az új bluetoothos apple alu billentyűzetemen írok. Ezzel vált full extrássá az ipad. 0.79 EUR-ért töltöttem le az író alkalmazást amit éppen használok. Nem szövegszerkesztő, nem jegyzetelő, hanem író alkalmazás. Puritán, ám mégis dizájnos. A kedvenc kombinációm. Szeretnék írni majd egy teljes posztot az IPAD-ról, erről a sajnos még úri huncutságról.
Nekem nagyon sokat ad hozzá az élményhez, nap mint nap.
Nem tudom, mikor ízlett ennyire reggeli utoljára.
Egy kis születésnapi ajándék bourbon whiskey-vel inditottam. Friss zsömle, vaj, szelet pannónia sajt, gyönyörű erdélyi szalonna és végre egy nem kolbász mellényúlás: a sparban kapható tóalmási tüzeskolbász igazi "instant get". Lilahagyma, zöld erőspaprika és egy üveg fekete staropramen.
Utána Márai, nyitott ablaknál az erkélyen. Palackposta Márai Sándortól. (Bíbor kiadó, Miskolc) "Márait, többek közt mint apát mutatják be ezek a sok szívvel papírra vetett jegyzetek" Korábban kiadatlan naplóforgácsok... Muszály idéznem belőle, mert aki olvassa Márait annak feltűnik, hogy ez tényleg más!
"János hétéves. Születésnapját megelőző éjszakán, izgalmában, már három órakor felébred, keresi az ajándékokat. Csak hajnal felé alszik el boldogan. "Érdemes születni" - sóhajtja. Még itt tart... Amellett, azt hiszem, igaza van"
"Egy nap a Balaton. Jánost látogatom meg, aki pontosan fogad, ahogy egy fiatal menyecske fogadja fürdőhelyen öreg, fogatlan férjét, ezt a rokonszenves hülyét; tudja, hogy nem marad a látogató soká, ezért iparkodik nyájas lenni, érdeklődik az otthoni viszonyok felől, de fellélegzik, mikor a szükséges-kellemetlen vendég végre megint a vonatablakból integet..."
"János a barnabita atyák iskolájába jár, a közelben, egy narancsfákkal dúsan megtömött kertben, a Capo Posillipo tetején. Az olasz elemi oktatás titokzatos; egyelőre, úgy látom, inkább csak futballoznak."
... Ideírhatnám az egészet, mert gyönyörűség olvasni minden sorát ezeknek a negyvenes évek végén papirra vetett blogbejegyzéseknek. Abbahagyom. Inkább elmegyek felfedezni Pestet és Budát!
Munka közben zenét hallgatok. Sokan vagyunk az irodában, valaki biztos telefonál, beszélünk egymással (és sokat nevetünk is szerencsére. Isten áldja érte remek kollégáimat! )
Időnként kell a szigetelés, hogyha gondolkodós munkám van és rá akarok koncentrálni. Általában MP3 pendrive-ról.
Volt azonban egy olyan nap januárban amikor nem találtam kedvemre való zenét.
Használjuk az Ipad-ot. A három meglévő netrádió programom mellé találtam egy negyediket is.
... Régóta hallgatok webrádiókat - itthon is. Imádom a jó countryt - a Kickin' Country pedig a legjobbat játsza. Ha Bluegrasst - ez olyan mint a country csak nincsenek benne elektromos hangszerek - van kedvem hallgatni, akkor is egy jó webrádiót keresek. Olasz zenéket hallgatnék és néhány órára jó lenne beszívni egy kis Itáliát? Keresek egy olasz webrádiót, általában kisebb városét és a zenék között a helyi pizzéria reklámját hallom.
Na de vissza a januári kora délutánhoz...
Amit korábban a Pátria rádiós posztban is irtam Geszti Pétertől azzal kezdődött. Amerikai kisvárosban a favágó attól kel fel reggel jókedvűen és lesz jó a napja, hogy a helyi rádió bemondója megcsinálja a reggelét. Jó szöveggel, jó zenével.
Délután 1 óra. 13-7= reggel 6 Amerika jó részén.
Keressünk amerikai reggeli rádióshowt! Nézzük miről beszélt a Péter.
Itt jön képbe az új szerzemény a pompás "TuneIn" Ipad alkalmazás.
Nem csak stílusok alapján lehet keresni hanem a térképen is. Elkezdtem nézni USA térképét. Nemrég jöttem meg Texasból - először Texasi reggeli rádióműsorba hallgattam bele. Nem tetszett. A country az jó volt de a szöveg : bugyuta mint az a Balázs nevű fingós gyerek. Ilyen van itthon is gyerekek! Elindultam észak felé és belehallgattam 3-4 rádióba, hátha találok valami kedvemre valót.
Már majdnem a kanadai határnál jártam, amikor megláttam ezt a jópofa emblémát. Fekete holló ... vagy varjú. Van itt ornitológus ?
Na ! Jó zene ! És a szöveg is jó. Ez valami kis hely lehet, olyan családias az egész.
Kezdtem ebéd után a munkát és szinte észre sem vettem de ott ragadtam mellette hattól nyolcig. Vagyis egytől háromig.
Hallgatom a jobbnál jobb zenéket. Jön a következő szöveges blokk. Robin és Eli a két speaker. Robin vagány középkorú csaj, Eli kicsit fiatalabb értelmes faszi.
Valamiről beszélgetnek, majd ezzel folytatják:
Tudják kedves hallgatóink, mi egy isten háta mögötti minnesotai kisváros rádiója vagyunk, de hallgat minket a világ! Például most is hallgat minket valaki Magyarországról !
Paff! A Bocskor még egyszer sem mondta, hogy hallgatom. Nemhogy angolul.
Azóta persze már megszoktam, hogy szinte nem volt még olyan alkalom amikor hallgattam volna őket és ne szóltak volna hozzám legalább egy jó mondatot.
Hol az ottani cudar idő okán merengenek el és kérdezik, hogy itt Budapesten milyen lehet az idő - van hogy csak szimplán jó napot kivánnak nekem is és örülnek neki, hogy van egy állandó hallgatójuk Budapestről.
Közben azért utánanéztem a városnak is. Egy természetvédelmi területen vannak, sok tóval. Kenutúrák kiindulópontja. Nem messze (amerikai viszonylatban) Duluth-tól ahonnan Bob Dylan származik. A város akkora mint egy magyarországi nagyközség, google mappes street viewval nézve az utcákat olyan Miért éppen Alaszka - Cicely feeling. Néhány autó, szellős utcák, no tömeg, fenyőillat ahová nézek...
A megszólaló emberek pedig visszaigazolják ezt a emberközeli környezetet.
Minden reggel felhívják Rolandot, aki bemondja az időjárásjelentést.
Először nem értettem - mi ez? Ez az ember nem tud beszélni. Aztán leesett: Rolandnak valószinüleg agyvérzése lehetett és igaz, hogy nem tud rendesen beszélni de teljesen magánál van. Azzal, hogy felhivják minden reggel, hogy bár kétszer annyi idő alatt de elmondja az időjárás jelentést, megadják neki - nem a fontosság érzését - ezt az embert tényleg kedvelik. Közülük való akit nem hagynak magára.
Ez is Amerika !
A könyvesboltból az eladó hölgy bejön és mesél róla mik a legkeresettebb könyvek és ő milyen könyvet olvasott. Mindig egy gyerek olvassa be, hogy ma épp mi az ebéd az iskolai menzán és egy öreg, hogy mit lehet zabbantani a idősek otthonában.
Szeretnek enni ők is mint sok amerikai. Helyi reklámban is nyomják, de a Robinék is megtárgyalják az Elivel, hogy péntek este lesz Egyél amennyi beléd fér sülthal vacsora és ez a múltkori alkalommal is awesome volt. És csak 9 dodó!
Szóval, remekül szórakozom, nyelvgyakorlok és egyenlőre passzív hallgatóként, de építem a Minnesota - Magyarország kapcsolatokat.
WELY FM:
http://www.wely.com/index.php?option=com_content&view=article&id=4&Itemid=33
A két speaker:
Robin:
http://www.wely.com/index.php?option=com_content&view=article&id=158&Itemid=94
Eli:
http://www.wely.com/index.php?option=com_content&view=article&id=159&Itemid=95
(elnézést, de a két csatolt audio link nem igazán mukodik. Probalom eletre kelteni oket ... )
Éppen az 1945-ös Teljes naplót - sokadszor már. Ami miatt bejegyzés lesz belőle, hogy ma először jön át nekem, hogy milyen erővel írja meg az első hazatérést Budára az ostrom végeztével.
A 99. oldalon kezdődik...
HÉV-vel jönnek be Szentendréről és a Filatori gáttól gyalogolnak Lolával a Mikó utcáig. Közben szembesülnek vele, hogy mi történt a várossal.
Először egy állásinterjú apropójából jártam az Attila utcában - Krisztinavárosban.
Nem is érdekelt különösebben a dolog de izgatottan indultam oda, mert onnan pár lépésnyire élt Márai a Mikó utca felső sarkán. Párizsból hazatérve itt lett új élete Budán. Ez a városrész élettere, sétái helyszíne, a budai kocsmák és ahol Kosztolányi, Krúdy, Babits is...
A Mikó utcai lakás, a hűs árnyékot adó gesztenyefák az utcán, ahol madarak csivognak nyári reggeleken.
Ez a házat is szarrábombázzák az ostrom alatt. (Tahitótfalun, egy ismerős parasztházában vészelték át a háborút) A lakás romokban - kifosztva. A háziak elmondása alapján a magyar rendőrők többet vittek el mint a németek és az oroszok együttesen. De ott van még a falon érintetlenü a Kassa metszet amit majd visz magával végig az emigrációba, és ott vannak a könyvek.
" S visszakapom néhány könyvem. Shakespeare-t, Goethét, Montaigne-t. La Rochefocauld-t, Marcus Aureliust, Rilkét... két napja megint gazdagnak érzem magam. Mint aki egy éven át kifőzésben étkezett, afféle egytálételre járt, s most végre vendégül hívják egy házba, ahol törődnek a minőséggel is. Nemcsak szellemi, hanem testi öröm is megérinteni a könyveket. Nem leszek rest, addig járok hátizsákkal a romok közé, amig sikerül megmentenem Proustot, Greent, Arany Jánost ... "
A könyvek amik egy részét majd menti - a több ezer kötetes könyvtárból ami elfér a szekér tetején. Könyörögnek a könyvek - de csak néhány menekülhet. Itt mérettetik meg igazán a könyv : mi kerülhet a tragacsba és mi majd a hajóládába ami viszi az életüket Svájcba, Nápolyba, New Yorkba és végül San Diegoba. Arany biztos hogy utazik. Goethe is. Krúdy sem marad itthon. Biztos jutott hely Marcus Aureliusnak és az öreg Montaignenak is. És bekerül a saroglyába a Polgári Kutyatartás kézikönyve is.
" Budán. A romházban matatok könyveim között. Mintegy ötszázat válogatok ki az ötezer közül. Ezt az ötszázat szeretném megmenteni, a többit a sorsára hagyom.
Válogatás közben megdöbbent, milyen kevés könyvhöz van igazi közöm! Kortársaim művei között a legnagyobb lelkiismeretességgel és pártatlansággal válogatok - de milyen fonák munka ez a válogatás! S arra gondolok, hogy a szomszéd utcában éppen így hajítja most könyvem szemétbe valaki, mint ahogy én nem tudok irgalmazni X. és Z. remekeinek...
Goethémet - Insel kiadása - szétroncsolta egy gránátszilánk. De ki lophatta el a Proust-kötetek felét? A nyilasok és oroszok aligha. A háziakat nem nyugtalaníthatta Proust. De talán egy német SS-tiszt, afféle pápaszemes széplélek, két gyilkosság között, megtömte iszákját vele."
ROFL XDDD !!!
Remek könyv! Igazi élő irodalom: hatvan év elteltével is eleven erővel szól hozzám minden sora.
Egyfajta összefoglalásaként ennek a nem túl hosszú, kéthetes látogatásnak
leírnám, hogy mi az ami tetszett Amerikában.
Persze ezek szubjektív, nem túl komoly - megalapozott tapasztalatok.
# vállalkozószellem
Kollégám az egyik megbeszélés után említette, hogy neki itt még nem ér véget a nap. A munkahelyről megy még egy másik megbeszélésre: a programozójával kell egyeztetnie. Na mesélj ! Mutatta is :
Egy Iphone alkalmazást fejlesztet. Úgy egy éve történt, hogy arra ébredt, álmában támadt egy ötlete. Az ötlete egy facebookhoz hasonló ámde teljesen újszerű közösségi program. Motoszkált benne az ötlet napokig - jó alaposan átgondolta, megtervezte. leskiccelte, kitalálta a dizájnt és mivel programozni nem tud leprogramoztatta egy fejlsztővel. Az egy év alatt eddig 30 000 dollárt költött az ötletére. Már egy ideje folyik a tesztelés és ha minden igaz még idén megjelent a program és vásárolható/letölthető az itunesban.
# olvasztótégely
Ha dolgozol és teljesítesz nem számit a származásod, a vallásod, a bőröd színe.
Ez nem igaz az első generációs bevándorlókra aki az ottmaradásért remeg és megtesz mindent, de ha te már biztosítod a gyerekednek a lehetőséget a tanulásra már senki sem fogja őt indiai, mexikói, kenyai származása miatt hátrányosan megkülönböztetni.
# tudok kommunikálni mindenkivel
Most voltam először olyan országban, ahol mindenki beszél angolul. Fantasztikus, hogy egy idegen országban az utcán, szállodában, boltban vagy a munkahelyen odafordulhatok a másikhoz - elmondom amit akarok és a másik válaszol rá.
# Humor
Az amerikai kollégáim alapján mondom, hogy a humorérzékük közel áll a magyarhoz és ezért én is vettem az övékét.
# Kiszolgálás
Mindenki dolgozik. Tele vannak a boltok kis fiatal eladókkal akik valószinüleg iskola mellett dolgoznak, meg idősebbekkel is akik meg lehet, hogy a nyugdij mellett - vagy ha Enronosok voltak - akkor annak hiányában dolgoznak. Nem láttam sehol azt a pofákat vágó szájtátást mint amit sok magyar boltban látni. (tisztelet a kivételnek) Az eladók készségesen, gyorsan szolgálnak ki. Mindenkinek van hozzád legalább egy kedves mondata. Jól esik, mégha automatikusan mondják akkor is.
Azt érzed, hogy kapsz valamit a pénzedért.
Utolsó reggel miközben a szállodaszámlám kifizetésére vártam odajött hozzám az ember aki az omlettemet sütötte két hétig kezet fogott velem, kellemes ünnepeket és jó utat kivánt hazafelé.
# Büszkék arra, hogy a világ (egyik) legjobb országában élnek
Ezt nehéz elmondani - ott lehet érezni miközben jársz közöttük. Látod a zászlókat amik kinnt vannak egész évben - nem két napig.
# WC
Akkora hely van a wc-ben, hogy melletted még négy ember állva - beszélgetve koktélpartizhatna, ha lenne rá gusztusuk.
Megérkezésedkor a wc kagyló vizzel van töltve - ebbe landol kula bácsi és így a wc kefe használatra sosincs szükség. Mikor lehúzod ez a viz megy le és friss viz kerül a helyére.
Negativum: nem tudom miért (talán, hogy be ne lőjék magukat ? ne lehessen elaludni? iphone-nal játszani?) de ha bezárod a wc ajtót egy centis rés marad amin vigan be lehet látni. Ezért Kula bácsira lehajtott fejjel vártam, nehogy felismerjenek.
# Érdeklődőek és nyitottak
Kulcsfontosságú lehet a sikerességük szempontjából, hogy lazán el tudják mondani a véleményüket a dolgokról ha kell. Sokszor láttam azt nálunk, hogy nem az utca embere de egy közszereplésre vállakozó ember sem tud beszélni! Hebeg-habog, nem tud összerakni egy rendes mondatot.
# Légkondi
Kina után hónapokig meg volt fázva a fülem, mert ott aztán nyomatták. Hallottam, hogy itt is le fogja vinni a fejemet a mindenhol ezerrel menő légkondi.
Ennek ellenére nem volt vészes, viszont jó érzés, hogy estére nem vagyok leizzadva.
# Nem tűnsz ki a forgalomból egy terepjáróval
Néztem az autópálya forgalmát minden nap az ablakból, meg azért vezettem is mindannap. Átlagban minden negyedik autó SUV vagy pick-up.
még:
- sok helyen olvastam, de azok az amerikaiak akikkel én beszéltem
egyáltalán nem tűntek naívnak.
- A GeekSquad-nál dolgozó kislány miközben rakta fel a képernyővédő fóliát az ipadomra mesélte, hogy olasz felmenői vannak. Valami Szicilia nevü helyről jöttek - de nem tudja, hogy pontosan hol van. Vagyis úgy tudja, hogy alul. :) Tehát vannak ilyen földrajzi hiányosságok de szerintem engem is zavarba lehetne hozni egyes amerikai államok földrajzával. Az emberek 99 %-nak nem igazán fontos ami amerikán kivül van.
- magamon kivül nem láttam annyi kövér embert mint amire számítottam.
- nem ettem rossz kaját - délen jó íze van az ételnek.
- minden étteremben ujratöltik az üdítőt egynek az áráért.
- Walmartban vásároltam és miközben a kollégámnak kerestem egy krémet eltolták a bevásárlókocsimat a közpső folyosóról ahol tescós reflexszel hagytam.
Ezután azt csináltam amit itthon szoktam a Lidlben ha nincs százasom:
Kipakolok egy majdnem üres gyüjtődobozból és abba pakolok.
Itt is szépen teleraktram egy dobozt amikor meglátott egy kínai fickó. Azonnal kikapta a répáit a bevásárlókocsijából és odaadta nekem, mert nekem nagyobb szükségem van rá.
Még mindig Ámeriká. Már itthon vagyok, de maradt még élmény bennem.
Már azelőtt elhatároztam amikor kiderült, hogy szerencsém lesz egy rövidebb ideig szemrevételezni Amerikát, hogy egyszer eszek T-bone steaket.
Miért ? Magyarországon nem lehet steaket enni ?
Steaket enni lehet - de igazán jó steaket, azt nem igazán. T-bone steaket pedig szinte sehol. A magyaroszágon vágásra került marhák tejmarhák. Adják szépen a tejet éveken keresztül, majd miután elmúlik a fénykoruk vágásra kerülnek. USA-ban, Argentinában és más steak-országokban direkt a húsuk miatt tenyésztett húsmarhákat vágnak le és sütnek meg.
Más a hús íze, más a hús állaga mondják akik rendelkeznek viszonyítási alappal. Én múltkor Frankfurtban ettem egy Argentin marhasteaket - ennyi eddig a tejmarhán túli tapasztalatom.
Aztán itt a T-bone - a marha ágyékából vágott t alaku csonton lévő hús.
Egyik felén ott egy szép darab bélszín, a másikon egy még szebb darab hátszín.
Európában máshogy bontják a marhát.
Ugye ez a két legdrágább hús, Európában a hentes szépen lekanyarítja a csontról a két húst és készítünk belőle tatárbifszteket, és sütjük ki különböző steakeknek a csont nélküli húst.
JFK assasination-t megnéztem az Elm street-en és rövid sétára indultam Dallas belvárosában. Már majdnem visszaértem a kocsihoz amikor egy kicsit európaiasabb körnéykre értem. Kiváncsian indultam beljebb és beljebb. Ez itt a West-end - Arra mutatja a tábla az állatkertet és ahogy sétálok a csendes utcán mindenfelé éttermek. Találtam egy szimpatikusat - azt mondja hogy : Butcher'shop steak house.
Gordon Ramsay kinézetű pincér ültet le az étterem túlvégén az üvegablaknál, hogy nézelődhessek mialatt várom a kora délutáni ebédemet.
Kérek inni egy jó sört ? Inkább legyen Dr Pepper megint.
Étlap nézegetés. Igen - mondja - jól teszem, hogy kapásból az utolsó oldalon nyitottam ki, mert ott vannak a klassz napi dolgok. Ma rák gumbó all you can eat van.
Annyit ehetek jófajta déli rákos egytálételből amennyi belém fér. Egy pillanatra felsejlik bennem Forrest és a Bubba Gump Rák Részvénytársaság. Nem lenne rossz, de ezt ehetek máshol is.
Ehetnék T-bone steaket ? - kérdezem Gordont
Persze, ott van az étlapon, csak Porterhouse steaknek hívjuk.
A többi steak 20 - 25 USD-s árához képest ez duplája - 40 USD-be kerül: az egész napidíjam. Leszarom. Egy ideje már rájöttem, hogy ilyenkor olyat kell enni amit máshol nem fogsz. Hozzd a T-bone-t Gordon! Rare Medium !
Mert megbeszélünk egy fontos kérdést: hogyan kérem a steaket?
Korábbról már tudom:
rare : szinte nyers, véres.
medium: közepes - rózsaszín, nyomásra enyhán véres.
well done: jól meg van sütve.
Thorsten kollégámtól tanultam Franfurtúróban a varázszót : rare-medium.
'Mer lehet ilyen köztes állapotot is kérni :)
Addig kinyitom az ipad-et és a remek goodreader pdf olvasó alkalmázáson keresztül amerikai readers digestet olvasok és szívom befelé a Dr. Peppert. Jó ez a mandulás aroma.
Megjön T-bone:
Baloldalt a bélszín, középen és felül a csont és jobbra a jókora hátszín.
Fogom a kést és elkezdem. A hús belül rózsaszín, alig sült. Egy kis zöldfűszer van a tetején de azonkívül mást nem érzek. Teli a pofám szaftos marhahússal. A fogaim őrölnek. A bennem lakó ősember elégedetten röhög.
... Jópár évvel ezelőtt, amikor még nem voltak kereskedelmi tévék, a magyar televizió kitalálta, hogy egy napot New York-ból közvetít. Fantasztikus volt ! Kibéreltek egy stúdiót, járták a várost, vendégeket hívtak és volt hogy csak az utcát mutatták az ablakból.
Szilágyi János örömmel jelentette délután háromkor az itthoni millióknak, hogy " Azt hiszem sikerült lefilmeznünk egy drog-dilert innen az ablakból. És mutatták a magyar tv-ben, ahogy felvették az üzletet :)
Óriási botrány lett belőle, hogy erre költötték a dolgos magyarok pénzét de nekem az egyik legnagyobb televiziós élményem a mai napig.
Elmentek New York egyik leghiresebb steak éttermébe is, ahol bementek a kamerával a sistergős konyhába, felvették a pörgést és meginterjúvolták a főszakácsot.
- Mivel fűszerezi a steaket?
- Mi nem fűszerezünk semmivel. Ide a vendégek a jó marhahús ízéért jönnek! ...
Igy nézett ki miközben ettem :
Hatalmas darab hús ! Hetven-nyolcvan deka színhús. A szélén finom vékony zsír-ér fut. Belevágok és felváltva kóstolom a csont közeli és a színhúsos részeket. Jól megy hozzá a jellegtelen cheddar sajttal sütött egész burgonya. Közben Gordon kétszer-háromszor újratölti a Dr. Peppert és kérdezi, hogy ízlik e a steak. Azt hiszem az "Amazing" jelzőt használom kedvenc Aerosmith számom után.
Több mint félóra és három Dr Pepper után betoltam. Itt a T-csont ami maradt :
Na, most már ettem T-bone steaket! Az mellett, hogy ez igazi Nirvána egy marhahúsrajongó számára kritikaként elmondhatom, hogy HATALMAS.
Ekkora darab húst kevesen tudnak megenni őszinte mosollyal az arcukon.
A kisebb steakek ilyen-olyan mártással - körettel tényleg emberibb mennyiségek egy vacsorához amihez lehet, hogy van előétel, leves, desszert. Ez itt nem mindennapos sült - készen voltam a végére, de azért ha egyszer lehetőséged van rá kóstold meg !
Ahogy tengap elterveztem azt, ma bementem Dallas központjába.
Emlékeztek ahogy a kamera a "Dallas" elején helikopterről közelit a belvárosra és közben szól a főcimzene ?
Igy nyilt ki előttem is a felhőkarcolós kép, ahogy repesztettem befelé a 35-ös autópályán. Laza vasárnapi forgalom volt, szépen lehetett haladni.
Magamban énekeltem is, Galla Miki remek szövegével kiegészitve az instrumentális számot:
"Most kezdődik a Dallas,
Mindjárt jön Jockey már.
Ő sajnos egy negatív figura,
Ki mindig rosszban sántikál..."
Találtam egy olcsó parkolót (4USD az egész napra). Mentem volna fizetni a személyzethez, de az nem volt. Volt helyette egy hatalmas vasláda rajta nyilásokkal és egy vasból készült tuszkoló célszerszám - egy láncon lógva.
Megkeresed azt a számot ahová áltál a kocsival, összehajtod a dodót és elkezded befelé tolni a nyiláson. A végén rásegitesz a célszerszámmal. Ezzel a módszerrel az informatikai költségeket a parkolós cégnél minimálisan szinten lehet tartani. Az éves upgrade hez elég egy doboz Hammerite. Úgy látszik ez az elmúlt tíz évben elmaradt. :)
A parkoló mellett áll az épület. Csak egy iskolai könyvraktár lett volna, mint sok ezer hasonló rendeltetésű épület. Amitől mégis ez "A" könyvraktár az a tény, hogy ennek az ötödik emeleti ablakból lőtte le Lee Harvey Oswald 1963 november 10-én 12 óra 30 perckor a Dallasba látogató Kennedy elnököt.
Az épületben ezen az ötödik emeleten múzeum van. Tulajdonképpen végig egy légtérben vagyunk de két órát úgy eltöltöttem bennt, hogy szinte észre sem vettem. Igencsak interaktív az idegenvezetés: a fejhallgatómból a saját tempómban hallgatom a narrátor szövegét és a korabeli bejátszásokat, közben irányit, hogy merre sétáljak tovább és mit nézzek az aktuális tablón. Az idegenvezetésben van összességében 40 percnyi mozgóképanyag is - ezektől még jobban bele tudtam magam élni az eseményekbe. Kennedyt megválasztásától kezdve, az elnöki intézkedésein keresztül jutunk el a dallasi látogatásig. Haladunk befelé és haladunk előre az eseményekkel is. Ott a végzetes utolsó pár másodperc - lassitva látom a felvételt. A tablón megpróbálják visszadni a látogatás hangulatát, ember nagyságúra van nagyitva a tablón az út szélén elnököt ünneplő tömeg néhány tagja.
Az éljengző tömeg morajlásába belerobban a lövés és az elszabaduló pokol.
Tökéletesen a hatása alá lehet kerülni, látom van akinek könny csillog a szemében. Az illuzió nagyon jól meg van alkotva: mintha ott lennénk.
És itt jön a legnagyobb : Lépek párat, befordulok a sarkon és ott van előttem
az ablak a valóságban ahonnan Oswald lőtt.
Kevésszer éreztem ennyire tapinthatóan a történelmet.
Kinézek és látom alattam az utcát amit eddig csak a fekete-fehér képeken láttam.
A háttérben ott a felüljáró ami alá behajt az elnök kocsija a first ladyvel a hátsó csomagtartón és a felugró testőrökkel akik a testükkel védik őt és az elnököt.
Lenézek az útra ahol a konvoj elhaladt és egy fehér X-et látok a földön - így van nemhivatalosan megjelölve a hely ahol az elnök a halálos lövést kapta.
Pörögnek tovább az események. Meghal az elnök, Oswaldot elfogják és Jack Ruby lelövi őt a rendőrség épületében amikor el akarják szállitani.
Sorban ki van állitva egy vitrinbe az összes kamera amivel a különböző helyen álló profi fotósok vagy éppen átlagemberek megörökítették a végzetes eseményt. A leghasználhatóbbnak bizonyuló felvétel készitője például csak a first ladyt szerette volna filmezni eredetileg ...
Folytatódik a történet a nyomozással, a Warren bizottsággal és az elmaradhatatlan teóriákkal: Ki és miért akarhatta megölni az elnököt. Végső lezárás: Kennedy öröksége. Számomra érdekfeszítő és egyben megdöbbentő múzeumi élmény volt. Ajánlom mindenkinek aki Dallasba látogat!
Végre hétvége.
Éjszaka sokáig matatok az új IPAD-dal. Nem tudok betelni vele
és csak felsőfokú jelzőkkel tudok beszélni róla.
Bőséges reggeli (zöldpaprikás-sonkás-gombás-sajtos omlett, grill kolbászkák, sült krumpli, ketchup tabasco szósszal, pirítós, vaj, sajtkrém, joghurt, ananász, narancslé, csokis tej és kávé - még gondolkodtam, hogy kérek egy pohár dr peppert is de aztán nem ... ) után elkezdem tervezni hová is menjek. Találtam a városban is 1-2 érdekes helyet de először South Fork-ban fogok menni döntöm el otthoni skype-os segitseggel. Ez amúgy is kicsit messzebb van, van lehetőségem meghajtani hosszabban ezt a gyönyörűséget:
Ülök be az autóba, inditom a GPS-t - kódot kér. (???)
Elő a bérlés papirjai, ott egy GPS kód a sok adat között. Beirom: invalid code.
Beírom még tízszer de ugyanez. Hát - útjelzések alapján biztos nem fogok eljutni South Forkba - hivjuk fel az AVIS-t. Az elkövetkező fél órában megismerkedem az amerikai amutomata telefonközpontok szépségeivel. Hangfelismerés alapján haladok a menü mélye felé: Nem nem akarok autót bérelni - igen a vészhelyzet szolgáltatást akarom igénybevenni. Nem nem okoztam balesetet és nem, nekem sem okoztak, igen valami szervizes emberrel akarok beszélni. Végre felvette valaki - mondom mi van. Ja hát a gps-ek kódja naponta változik. Micsoda ??? Akkor eddig hogyhogy nem kellett beirnom. És akkor ha kodot kér megint automata telefonközpontozzak negyed órát ? Igen. Mondja a mai kodot - várj testvér megnézem jó -e ? Yesss !
Megint a 636-ös autópályán vagyok, jó darabig haladok a városban miután letérek és vidékibb lesz a táj. Southfork tulajdonképpen Cegléden is lehetne mert kb olyan a vidék arra. Megérkezem - kedves idős hölgy fogad a recepciós pultnál. Túrára szeretnék menni? Mert pont most indul a mai utolsó öt perc múlva.
Elég vegyes nemzetközi Dallas rajongó társasággal várakozom az indulásra.
Van köztünk német, olasz, amcsik és én az ungáris.
Kis múzeum van berendezve fényképekkel, néhány relikviával. Odakint vár a traktor mögékötve az utánfutó emelyben elhelyezkedünk. A guide bácsi megkérdezi szépen mindenkitől honnan jött. Mikor mondom, hogy magyar vagyok felderül az arca:
Mi titeket magyarokat itt South Forkban nagyon szeretünk! Hallottuk, hogy úgy néztétek a Dallast, hogyha ittak a filmben akkor Ti is ittatok. Annál a résznél amikor Jockey és Boby beszorult egy liftbe egy karton bourbon whiskey társaságában azt mondják a fél ország részeg volt. :)
Elhoztam magammal a második évad első részét dvd-n. Furcsa hogy most ott járkálok annál a medencénél ahol Jockey (JR), Samantha(Sue Allen) - szegény cigány gyerekek ha tudnák, hogy a magyar forditó jóvoltából kapták becses nevüket - Bobby, Pamela, Elli asszony és az öreg Jock reggelizett.
A medence sem olyan nagy mint amilyennek a filmen tünik - állitólag úgy vették fel azt amikor Patrick Duffy szelte a habokat, hogy felvettek két tempót majd visszament pár métert úszott megint - majd összevágták.
A film csak egy részét forgatták South Fork-ban - egy jó része Kaliforniában lett felvéve. Például a háttérben látható istálló ajtaján lovagolt ki annyiszor Bobby és Pamela majd utána gyönyörű mezőn lovagoltak a háttérben hegyekkel. Mondom: Cegléd. Dallasban nincsenek hegyek. Azok kaliforniai hegyek voltak.
Ideje indulni - a házban valami bulira készülnek. A partiszerviz emberei már előrehaladott állapotban vannak. A túristák mellett ez Soutfork második profilja : Esküvőket - rendezvényeket tartanak itt a házban illetve a Ranch-on található nagy étteremben.
Ez jó volt! Szívom még kicsit a South Fork-i levegőt a parkolóban. Lassan lemegy a nap én pedig indulok vásárolni az outletbe, majd ott eszem is. Végre másodrendü utakon vezetek. Az út mellett lakóparkok bejáratai. Ilyet sem láttam még csak a "Vissza a jövőben" - ben. A lakópark ahol Marty-ék laknak a Lyon Estate - diszes kőből épitett obeliszk a bejáratnál. Itt is a bejáratnál kőplasztika hirdeti az ilyen-olyan estate-et. Megkezdődött a házak karácsonyi diszkivilágitása is.
Az outlet tök olyan mint a biatorbágyi outlet. Jó, talán a mérete nagyobb.
Az étkezdéje is hasonló: három-négy büféből lehet választani. Kinai, olasz pizzás, réteses és amerikai szendvicses. Nézzük meg ezt a steak szendvics menüt. Dr Pepper kerül a pohárba - szendvicsből kicsit-nagyot kérek? Nagyot ! Két nagy steakhussal és zöldsegekkel töltött bagettet kapok és sültkrumplit. Már az első után jól vagyok lakva de azért betolom a másodikat is. Közben figyelem az embereket: Tisztára mint biatorbágyon csak ott kevesebb a néger.
Vásárolgatok - veszek ezt azt, majd negyven kilométer autózás következik az éjszakai dallasban. Szól a rádió, bekapcsolom a fűtést és suhanok befelé.
Haladok befelé a városba mint a közös m1-es m7-esen, váltom az autópályát ahol kell (ez a garmin valahogy értelmesebben navigál mint az igo) és navi szerinti időben percre pontosan visszaérek a szállodához. Töltök egy pohár pyrust (mágikus hazai körtepálinkát). Holnap bemegyek a belvárosba !
Normális időben végeztem ma a munkával, még csak szürkült, nem volt még sötét.
Tíz perc alatt a szállodánál voltam de nem akaródzott még bemenni. Korábban még azt gondoltam sétálok egyet de a tópart nem tünik túl változatosnak - főleg sötétben.
Elővettem a navit, végre átállitottam a mértékegységet értelmezhetőre és beállítottam a célállomást. 30 perc. Kimegyek South Fork-ba ! Sötét van, be már nem megyek - Jockey-ék már biztos vacsoráznak :) , csak szippantok párat ott a levegőből.
Felhajtottam a 635-os autópályára és már láttam, hogy ezt inkább nem csinálom ma este. Ameddig a szem ellátott négy sávban ballagtak az autók. Le a következő lehajtónál. Akkor autózom egyet itt a környéken. Zac Brown band bennt a cd lejátszóban - krúzinoljunk a bálnával!
Hétfő óta vagyok Amerikában - ezen belül is lennt Texasban Dallasnak városában.
Régóta vágytam az igéret földjére. Egy illuzióval kevesebb: Mostmár, hogy voltam Kinában is meg itt a másik oldalon USA-ban elmondhatom, hogy a föld az ugyanolyan föld, a víz az ugyanolyan víz és a fa az fa - ugyanúgy mint otthon. A szagokban van némi különbség. Még nem teljesen érkeztem meg - szállodában és a munkahelyen voltam eddig többnyire a pár nap alatt és ez azért izoláció.
A szálloda és a munkahely is ugyanolyan Nanjingban, Franfurtban, Budapesten és Dallasban is.
Értek már persze benyomások eddig is, de hétvégén tervezem azt, hogy lelazulok és beszívom Amerikát amennyire csak lehet.
Nagyon tetszik ahogy a boltokban az emberhez hozzállnak. Az elektronikai áruházban nincs az, hogy téblábolok és perceket kell keresnem egy aladót akinek aztán fingja nincsen arról amit elad. Néhány bizonytalanabb tekingetés után rögtön ott terem valamelyik eladó :
Hellóóó! hogy vagy ma ? Miben segithetek ? Gyere itt van !
Kérdezek valamit - válaszol, elrohan érte mert nincs most itt belőle, fel kell másznia a felső szintre érte az áruház végében. Odafigyel rám, jól érzem magam miközben vásárolok.
Az amerikai kaja - legalábbis az itteni déli táp nem ízetlen! Olyan steaket ettem, de olyat - de nem is csak ez: az iroda éttermében eddig kétszer ettem, egyszer valami ház marhahúsos ételt. Isteni szaftos marhahúsdarabok velesült krumplival, hozzá füszeres rizs, párolt zöldségek. És nézzük meg miből ivott Forest Gump tizenötöt az elnöknél tett látogatáskor : A Dr. Pepper JÓ ! Ma pedig tex-mex: hatalmas tortillában megint marhahús, babpüré, chili szósz, saláta, tejföl, sajt - alig tudta összehajtani a pultos néges bébi.
Hozzá megint Dr. Pepper ami nem kóla. Pedig azt hittem. Gyümölcslevek keveréke és mandula - egy bizonyos vidéki gyógyszertár kellemes szirupos illatát próbálta rekonstruálni benne a feltalálója.
Este ahogy hazafelé mentem vettem észre, hogy milyen egyszerű gesztussal adják tudtára a betörőknek: ide nincs értelme betörni.
Kihúzva mutatják az üres kasszát az üveg mögött.
Sok rosszat hallottam az amerikai kávéról is, de nekem a maga módján bejön.
Valahogy pont olyan az erőssége, hogy feldob reggel és ihatok belőle többet is nem viszi fel a vérnyomásomat annyira hogy szét akar esni a fejem ha esteleg innkék mégegyet. A morning blend mogyorós kávé finom. Ittam ma reggel amcsi csokis tejet a reggelihez. A tojásrántotta itt a hotelben viszont mintha neonzöldessárga lenne - olyan messze van a tanyasi tojástól a színe mint Makó Jeruzsálemtől. Amit neked sütnek kérhető hozzávalókkal az rendben van. Bár szólni kell, hogy ne süssék agyon.
(nem hallottak még a hobbit rántottájáról)
Tényleg mindenki mosolyog ha hozzád szól. Nézem meddig tudják tartani az egészséges mosolyt. Három-négy másodpercig tünik egészségesnek,
utána Joker szerü már.
Wahorn is emlitette a Cadillac driveban: amit eladnak azt nagyon prezentálják. Nem úgy van hogy oda van rakva a polcra a poros müanyagláda benne szebb és csúnyább változó minőségü almahalommal. Nem ! Egyenként kifényesitve és árazva van ott a ládányi alma. Mindegyik gyönyörű - külön alma egyéniség. Ész megáll.
Hétvégén nem a turista látványosságokat szeretném keresni.
Southfork azért kivétel. Ezen nőttünk fel ugye...
Szeretnék inkább elindulni kifelé a városból, beülni egy út menti dinerbe - pitét enni és kávét inni mint Cooper ügynök tette volt a Twin Peaksben.
Kérni egy hamburgert, sült krumplival. Utcazenészt hallgatni - ha van ilyen Dallasban. Ha lehetne akkor kinait enni Cliff Barnes-szal papirdobozbol, inni egy whiskeyt Jockeyval. Aztán lehet, hogy ahhoz lesz kedvem és bemegyek Dallas belvárosába és megnézem hol lőtték le JFK-t.
Kinyitom a shiner-bock söröm - ez Lance Armstrong kedvence, is - aki szintén idevalósi - Austini. Itt este kilenc óra van - otthon mindjárt négy.
Jó reggelt Magyarország - és ne adjátok oda a nyugdíjamat amíg elvagyok :)
Tegnap mikulásoztunk. Kicsit túllőttük a Márton napot és maradt egy nagy mell és egy comb. Kisebb utánjárás után lett megint sütőtök a rozmaringos tökpüréhez és egy üveg chianti. Volt utána almásrétes és Khan haragja. (star trek 2. mozifilm)
Mert Mikuláskor nem leszek itthon.
Oda visz a madár holnap ahol Jockey Ewing az úr. A tárcámban az érméket kicseréltem a Ferenctől kapott centekre. Régóta szeretném megnézni ezt.
Stay tuned :)
Lomb Kató egy másik könyve akadt a kezembe minap. (Nyelvekről jut eszembe)
Kosztolányi egy novellájából idéz ahol az, egy tengerparti nyaralásáról mesél :
"Úgy történt, hogy nyáron csak pihenni akartam, labdázni és úszni. Ennek folytán nem vittem magammal semmiféle munkát. Utolsó pillanatban azonban bedobtam csomagomba egy portugál könyvet...
...a szabadban kényszerűségből ráfanyalodtam az egyetlen könyvre és magányom börtönében, amelynek egyik felét dolomitsziklák, másik felét rengeteg erdők alkották, az ég s víz színe előtt, silabizálni kezdtem a szöveget. Eleinte nehezen ment.
Aztán belemelegedtem. Föltettem, hogy csak azért is végére járok, mester és szótár nélkül, ösztönömet, leleményemet serkentve, elképzeltem, hogy valami nagy baj ér, ha nem értem meg pontosan, talán egy ismeretlen zsarnok halálra itél.
Furcsa társasjáték volt. Első héten véres verejtéket izzadtam. Második héten sejtettem, miről van szó. Harmadik héten már portugálul köszöntem a madaraknak, kik szintén portugálul beszélgettek velem.
Kötve hiszem, hogy életemben valamikor is használhatom, vagy olvasok még egy portugál könyvet. De ez nem is fontos. Én nem bántam meg a nyári akadályversenyt. Azokon csodálkozom, kik egy nyelvet gyakorlati céllal tanulnak s nem önmagáért. Tudni már unalmas. Csak tanulni érdekes.
...Izgalmas játék, kacér bujócska, csodálatos flirt az Emberiség lelkével. Soha oly fogékonyan, oly éber szemmel nem olvasunk, mint alig tudott, új nyelven. Megfiatalodunk általa, gyermekek, gagyogó csecsemők leszünk, s úgy tetszik, új életet kezdünk. Nekem ez az élet elixírem .
Fogynak köröttem az ismeretlen nyelvek, de hála az égnek, még marad elég. Néha bizonyos örömmel gondolok arra, hogy vénkoromban megtanulhatok kínaiul is, s a gyermekség eltűnt örömét visszaidézem, mikor majd a babonás öreg nyelven először mondom ki, Anya és elalszom ezzel a szóval: Tej."
Erre az intelligens és játékos megközelítésre rímel amit később ír le Lomb Kató amikor nyelvtanulási módszerét magyarázva a "könyvemberről" ír:
"...mert a módszert, amit évek óta propagálok, a velem azonos szellemi felépítettségű emberekre szabtam. Eredményre azoknál vezet, akiket én "könyvembereknek" szoktam nevezni.
E típusnak nem az a jellegzetessége, hogy sokat olvas. Az olvasás - például a krimik falása - sokszor csak a realitások elől való menekülés: mákony, narkotikum. De könyvemberré nem a hetenként elfogyasztott oldalak száma tesz valakit, hanem az a képesség, hogy
be tud lépni a könyv lapjai közé.
A szereplők sorsa az ő sorsává, nyelvezete az ő nyelvévé válik. A lapok síkja a valóság háromdimenziós terévé válik, amiben az olvasó is helyet kap. Az igazi olvasó hajótörést szenved Robinson Crusoeval, a vonat elé veti magát Anna Kareninával és meghal tüdővészben, mint a Kaméliás Hölgy. Utána, szerencsre feltámad."
Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt és a mértéket ha a könyvekről van szó...
Sokan vagyunk akik felpörgetett életet élünk. Rengeteg a bejövő inger napközben, estére sokszor már úgy tele vagyunk, hogy egyszerűen nincs energiánk odafigyelve olvasni. Sokszor egyszerüen időnk sincs rá.
Vetítsen inkább egy látványos történetet a világitó doboz. Ha mondjuk valami levéltáros nyugodt életét élném és nem lúgozna ki estére a nap - eseménytelen életemből érdeklődve fordulnék ezerféle olvasnivalóhoz?
Az is igaz, hogy rengeteg a könyv! Márai már az ötvenes években panaszkodott, hogy hányingere van miközben végignéz egy könyvesbolt kirakatán, a futószalagon készült könyvek sokaságán.
...és alig van könyv aminek a mondanivalója nem veszíti el az aktuálitását néhány év - rosszabb esetben néhány hónap alatt. Ott van a tonnányi kommunizmusról, hidegháborúról, elmúlt ötven évről írt könyv. A mai fiatalságnak már semmit nem jelentenek, igazat megvallva én sem szívesen nyúlok értük. Lejárt lemez, nem érdekel, nincs rá motivációm, hogy tudatosítsam milyen volt amikor a keletnémet, román vagy éppen magyar titkosszolgálat, államvédelmi hatóság tönkretette emberek életét vagy éppen elvette azt. Huszonöt éve még ez volt az élet. Pedig érteni-érezni kéne, hogy időben észrevegyem ha újra kezdődne.
Könyvembernek tartom magam pedig keveset olvasok, nagyon megválogatva, hogy mit - általában csak egy félórát este lefekvés előtt. Miért olvasok? Hogy megértsem az embert - "Csodálatos flört az emberiség lelkével." Nomeg gyönyörűségből is. Most például Prousttól "Az eltűnt idő nyomában"-t.
A Lehel téri piac igazán megérdemel egy bejegyzést. Annyi figyelemre, kipróbálásra érdemes hely van itt, hogy már előbb is meg kellett volna osztanom őket.
Egy éve már, hogy heti rendszerességgel - van hogy többször is - járok, járunk ide.
Elsősorban enni de szinte mindig teszünk egy kört is, legalább az őstermelők körül, mert igazán szép dolgokat lehet látni és venni.
Két szint ami minket érdekel: a földszint és a galéria.
1. A pecsenyesütő
Ők a pecsenyesütés Hitori Hanzó-i.
Olyan hurkát és kolbászt lehet itt enni, de olyat ! A hekkjük is hibátlan: Jól van fűszerezve és át van sülve, nem fagyott itt-ott belül mint azt néhány halsütőnél
lehet tapasztalni. Aztán a különböző pecsenyék, főtt csülök, rántott és sült csirke, máj. Ha vega vagy nem ez a te helyed, de ha szereted a húst akkor ki ne hagyd!
2. Csirke büfé
Szinte mindig nagy sor van - tudhatnak valamit. Különböző szendvicsek frissen sült rántott csirke filével, hosszú idő óta megbizható minőségben. Rántott és grillcsirke.
3. A lángosos
Végre egy rendesen megsült és nem zsirban tocsogó lángos! Sajtos tejfölöset szoktam enni legtöbbször, de pár perc alatt a hosszúkásabb baconos lángost is megsütik nekünk. Úgy az igazi ha a lángost le tudjuk kísérni egy pohár helyben kapható szebeni ászokkal.
4. Rétes Ország
Prima kézzel nyujtott házirétesek.
Csak úgy tálcára kérek 1-2 rétest amikor még langyos.
Kedvencem a túrós áfonyás.
5. Itt van a sok hentes egyike.
Azért ajánlom, mert prima hurkát, sütőkolbászt
lehet náluk venni - egyáltalán nem drágán - amit aztán otthon jól megsüthetünk.
6. És természetesen az őstermelők.
Érdemes körbesétálni, élmény ennyi szép árút látni.
A bal felső sarokban szokott lenni a gombaárus. Mennyire másak ezek az erdőben szedett gombák mint a bolti gomba. Szinte mint a hús, olyan az állaga.
Többet nem mondok - körbe kell járni.
Szeretnék fényképezni - Jó képeket készíteni.
Keveset fényképezek - többnyire közhelyes, rossz képeket.
Már rájöttem, hogy nem azokat a helyszineket akarom dokumentálni ahol jártam.
Sokkal jobb képeket csinálnak tájról, épületekről, szoborról és festményről profi fotósok.
Nem fogom végignézni a barcelonai Sagrada familiát (megegyszer) százötven fényképen keresztül szobronként, kövenként. Nem is akarom mutogatni senkinek.
Nyári délután komoly géppel sétálgató fiatalembert figyeltem a városunk főterén. A házak oldalán sétált végig a téren és "jó lesz valamire alapon" lefényképezte az utolsó közhelyes szar gipszstukkót is. Elfér a nyolc gigás kártyára... Nem igy akarok fényképezni. Egyik oldalról sokkal jobban tetszik ahogy a Socó barátom csinálja : feketefehér filmre fényképez. Ő hivja elő, de igy is egy-egy kép négy-ötszáz forintba kerül. Nem kattingat a vakvilágba bizonyosan.
A másik oldalnál nem nagyon lehet komponálni - most történik amit le akarok fényképezni. Ez az amit én igazán szeretnék : jól elcsipni azt amit meglátok.
Valami spontán, megismételhetetlent: Pici mindennapi csodát.
Nanjingban a mauzóleumhoz többszáz lépcsőn lehet feljutni.
Azon a májusi szombaton sokan kirándultak itt: fiatalok, nyugdijas csoportok, családok.
Már lefelé mentem én is amikor észrevettem ezt a családot. Hozták magukkal ezt a kedves, harmónikus öregasszonyt, akinek éppen elég volt egyszer felmászni, a lefelé úton már elfogyott a power.
Mi lenne ha nem kellene minden lépcsőt megmászni lefelé hanem "guritanánk" a mamát ? Mind nevettek: az öregasszony is.
Én úgy éreztem akkor ott, hogy ezek kiröhögik az öregséget :)
"Harry - szeretnék megosztani veled egy apró titkot.
Minden nap - egyszer - adj magadnak valami ajándékot !
Ne tervezd előre és ne várd el csak ... hagyjad, hogy megtörténjen!
Lehet egy új ing a férfidivat üzletből, egy rövid szunyókálás ebédidőben az irodai székedben, vagy két csésze finom, forró, fekete kávé."
(Dale Copper FBI különleges ügynök Harry Truman sheriffnek, Twin Peaks )
Hosszabb rövidebb szünet van a bejegyzések között. Azért nem írok, csak hogy minden nap - minden másnap legyen itt valami. Sokmindent nem írok meg, pedig jó ötletnek tünik, hogy megírom. Mint a borozást csütörtök este az egri borozóban Kotoc-cal, Libazzoli-val és az ördöggel. Újlipótváros by night is fantasztkus. Pedig - bár direkt elsétáltam éjjel megnézni, de - nem is fordul a villamos a Kresz Géza sarkán... Egy-kétszáz méterrel odébb a Lehel téren fordul.
Három hely, egyik sem magyar konyha.
Fantasztikus Pestben, főleg a belvárosban hogy százával van a déli pihenő alatt elérhető távolságban ebédelési lehetőség.
Közöttük sikerült már felfedezni néhány igazi gyöngyszemet.
Volt amit nekem is mutattak - most megosztom őket én is - örüljön nekik más is - aki még nem ismeri.
Hathi indiai kifőzde a Teve utca és a Frangepán utca sarkán
Itt ettem először naan kenyeret, ezt a csodás helyben, frissen sült lepénykenyeret. Én azt szeretem ami olvasztott vajjal van meglocsolva. (butter naan)
Sürgölődő indiainak kinéző embereket pillanthatunk meg várakozás közben a pult mögötti konyhába pillantva, miközben a kiszolgáló hölgy kiadja az utasítást: three garlic naan and two butter naan plíz! Nem birom megállni, hogy ne vegyek feketelencse dált. Ez egy nagyon eltalált füszerezésü indiai lencseétel. Olyan mint egy főzelék csak rántás nélkül. Előre figyelmeztetlek, veszélyesen rá lehet kattanni a feketelencse dál-ra!
Szeretem a csípőset is, ezért az étlapról a "vandaloo" előtagú étkek közül választok.
Általában csirkét, de egyszer kostóltam a rákot is, pazar volt.
Aki igazán bátor megpróbálhat kérni az indiai szakácsok ételéből is egy tányérral, amit maguknak főztek.
Ezekhez csakis naan kenyeret. Krumpli, rizs és más hasonló köretek - bár vannak - de nem érdemes foglalkozni velük. Szaftos füszeres vandalo chicken ( aki nem szereti az erőset talál szelidebb étket is bőven ) , mellé feketelencse dál és ezeket tunkolni a frissen sült naan kenyérrel. Mi hiányzik még hozzá ? A mango lassi, az indiaiak mangós joghurtitala. Ezek az ételek valahogy energetizálnak, felpezsditenek.
Egész más érzés mint a kínaiban egy szecsuánii galamb vagy édes-savanyú macska után.
Picante Portugál kifőzde. Victor Hugo utca. 1 percre a Lehel téri metrómegállótól.
Ezt a pici kifőzdét portugálok csinálják. Remek az étel és mellé mindig ragasztanak az emberre a jókedvükből is. Érdemes dél körül érkezni mert a portugál kaják hamarabb elfogynak és utána már csak a magyaros fogások maradnak. Isteni sertéssültet ettem már itt, mediterrán csirkéket, rozmaringos krumplit. A csokis pitéjüket ki ne hagyd !
Szeráj török gyorsétterem. Szent István körút - Vígszinházzal szemben.
Már jártam itt régebben is, de azóta kattantam rá igazán mióta Botonddal itt vacsoráztunk egyik este augusztusban. Az ő tanácsára én is kipróbáltam az ayrant. Ez egy sós török joghurtital. Emberek ! Döner kebabot enni pitában és rá hideg ayrant kortyolni - egyike a legnagyobb ízharmoniának amit mostanában éreztem. Ma este is ezt ettem, hozzá fokhagymás-joghurtos sült padlizsánt. Nagyon sokáig nyitva vannak - átmulatott este után az utcai ablakuknál kérni a kebabot - jó csípősen és az utcán enni útban hazafelé !
Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy!
Lomb Kató, a majd húsz nyelven beszélő tolmács szerette mondani:
"a nyelv az egyetlen amit még rosszul is érdemes tudni!"
Az eljajátított nyelvek nagyrészét egyedül tanulta meg.
Volt két olyan tulajdonsága ami kulcsfontosságúnak bizonyult a nyelvtanulás szempontjából. Először is erős vágyat érzett, hogy elsajátítsa az adott nyelvet.
Másodszor: imádott olvasni. Könyvember volt.
Nyelvtanulási módszerének semmi köze a magoláshoz, memorizáláshoz.
Ahogy ő tanult nyelvet az inkább a kalandos rejtvényfejtéshez áll közel.
Miután az adott nyelv nyelvtanának logikai összefüggéseit tankönyvből megértette, - pár nyelv ismerete után pedig már megfejtette azt és csak ellenőrizni kellett egy nyelvtankönyvben - mindig ugyanúgy járt el:
Szerzett egy könyvet az adott nyelven, ami őt érdekli, mai beszélt nyelven íródott és sok párbeszéd van benne.
Őt pont a szerelmes regények érdekelték. Fogta a könyvet és elkezdte olvasni.
Szótárt még véletlenül sem fogott kézbe - csak egy ceruzát.
Olvasta a szöveget és ha olyan szóhoz, kifejezéshez ért amit nem értett akkor megpróbálta kikövetkeztetni. A nyelvtan alapján
azt már szinte biztosan tudta, hogy mi is az ismeretlen szó: főnév, melléknév vagy ige... A mondat kontextusából pedig a szó jelentéséről is legalább sejtése mindig volt.
Ha nem tudta megfejteni a szó jelentését megnyugtatóan akkor megjelölte a szót ceruzával, margóra írta a sejtését és hagyta, hogy néhány sor vagy néhány oldal múlva a szó egy másik kontextusban megfejtse magát. Meglátása szerint az ilyen rejvényfejtő munkával megtalált szó, kifejezés sokkal jobban rögzül. Kötődik hozzá a körülmény, és a sikerélmény, ahogy megfejtetted.
Míg az olvasás szótárral - minden idegen szónál megálva : Favágás.
Meg - nem is muszály elsőre minden szót érteni. A történet szempontjából olymindegy, hogy a gyilkos egy rekettye vagy mogyoróbokor mögött rejtőzködik... A könyv pedig mindig velünk van, bármikor elővehető. Öt percre - pár bekezdés erejéig vagy egy hosszabb utazás során órákra.
Nem szabad sajnálni, minnél jobban összefirkálod a jegyzeteiddel annál jobb lesz az eredmény.
Én személy szerint még egy dolgot szeretek: Olyan könyvet olvasni angolul amit magyarul szinte már kívülről tudok. Az amszterdami utcai antikváriusnál vett Adriann Mole naplóját az évek alatt többször kiolvastam. Megbizonyosít abban, hogy egy adott kifejezést tényleg így vagy úgy kell használni élő szituációban. Az adott kifejezés bár Hunglishul összerakottnak tűnik: de lám, az angol is használja és pont úgy.
El kell olvasni az első könyvet, majd a másodikat és az ember egyszerre csak - meglepően rövid idő alatt - észreveszi, hogy folyékonyan olvas az adott nyelven.
A jelszavaink: mindennap és élvezettel..
Nem azért mert KELL, hanem mert gyönyörűséget okoz, szellemi izgalmat és a nyelv ismeretével kinyílik a világ.
Lomb Kató aktív éveiben még csak inkább a könyv volt de előszeretettel ajánlotta idegennyelvű rádióadások magnóra rögzítését és hallgatását.
A mi korunkban tobzódhatunk : az internettel minden elérhető. Legjobban engem érdeklő angolnyelvű blogokat szeretek olvasni. Abszolút mai nyelven íródnak és tartalmuk miatt igencsak érdekelnek. Ha filmet nézünk, akkor lehetőség szerint angolul felirattal. Jó érzés amikor valamelyikünk már megjegyzi, hogy milyen silány a felirat.
Van egy tervem, mikor külföldön járok, utána mindig megfogadom, hogy rászánom azt a kis időt.
Egy-egy szabad hétvége alatt szeretnék megtanulni konyhanyelven olaszul, németül, franciául, spanyolul, kinaiul, japánul...
Annyira, hogy az étteremben tudjak rendelni, utbaigazitást kérni vagy boltban vásárolni, kérdezni és válaszolni pár udvarias mondatot.
Milyen jó lenne ezzel a tudással utazni! Milyen jó lehet egy olasz étteremben olaszul rendelni ! Azzal fogom kezdeni :)
http://www.libri.hu/konyv/igy-tanulok-nyelveket.html
“Már nem vágyom semmi másra, csak egy kertre, ahol szeptemberi délelőtt fedetlen fővel lehet üldögélni egy diófa alatt. Az ember a végén csak közhelyekre vágyik. A kert közhely; menjünk haza, üljünk le a diófa alatt"
Márai Sándor: Ég és Föld - A kert.
Sokan vannak úgy, hogy az első augusztus végi esős napok után lemondóan legyintenek: Vége a nyárnak - ennyi volt, jön a hét hónap elsötétedés !
Talán ez a második vagy harmadik év, hogy értékelem és élvezem az őszt.
Kedvenc évszakom a tavasz, amikor a steril nulla fok alatti szagtalan hónapok után hirtlen újra illata lesz a világnak. Priceless amikor először megérzem a föld, a hó alól kikerülő avar, az első zöld növénykék, a csillogó víz illatát.
Az ősz a tavasz tükörképe.
Vénaszonyok nyara - szeptember ? Mint májusban.
Október első fele ? Mint a változékony április. Ne hagyjuk magunkat - élvezzük !
Beérnek a gyümölcsök és beérik a szőlő. Jönnek a legszebb kirándulónapok. Mi még kajakozni is megyük. És itt lesznek megint az aranynapok !
Remélem idén sikerül elkapni odakint !
Hamvas Béla
ARANYNAPOK
Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél.
Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.
Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták elragadó sokaságát. A Muscat Black Hamburg, a tojásdad fekete muskotály, omló mazsolaízével minduntalan visszatérésre csábít. De ott van a Muscat Ottonel, a Mézes Fehér, a Delaware, a Szőlőskertek Királynője is. Közben mandulát rágcsálok, leülök a partra, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom.
Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bőbájos melankóliába feloldaná.
Kimegyek a kertek közé, hogy teleigyam magam az érettség illatával, szemem jóllakjon a dús káposzták, répák, érett paradicsomok, paprika, a nehéz tökök és dinnyék csodájával. A gyalogút fölé szilvafa hajlik, két szemet leszedek, a földre hajolok, hogy a lábam mellöl a négylevelő lóherét leszedjem, mintha május vége lenne.
De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bővös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsőülését. Az az arany, ami az égen és a levegőben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsőülés aurája fénylik az érett föld körül. S ebben a világfölötti tündöklésben, a halál küszöbén, de az élet csúcsán, amikor érett, mézes békében már szenvedély s erőszak nélkül a természet önszántából szórja el egész vagyonát, ebben a megnyugodott szépségben minden alkalommal megérik belül is valamilyen rejtélyes gyümölcs.
Valahányszor az aranynapok elkövetkeznek, én elindulok, hogy létükben részesüljek, mindig kapok valamilyen belátást, mintha az év munkája akkor érett volna meg, és szüretelésre készen állna.
Az idén e napok aránylag későn kezdődtek és szokatlanul soká tartottak. Az ég szeptember huszadika körül derült ki, az arany az erdők fölött október ötödikén még mindig ragyogott, az erdei pacsirta szüntelenül énekelt, és a nedves völgyekben ibolyát szedtem csokorba. Könnyő nyári ruhában félnapokat kószáltam az erdőben, s amikor hazatértem, a szőlőskertek alatt nyíló levendulát találtam. Amit elmondok, személyes. Első pillanatra úgy látszik, senkire se tartozik. Mégis elbeszélem, és tudom, nem vagyok indiszkrét, mert hasonló helyzet lehetősége ma sokak számára nyílt. Következhet olyan idő, amikor ebbe a helyzetbe kerülhet sok száz ember, s nem éppen értéktelen. Amikor délután a hegyoldalon hevertem, s lent a mezőn sarjút kaszáló parasztot néztem vagy két órája már, mialatt a könyv mellettem nyitottan és érintetlenül feküdt, akkor igen mélyről úgy éreztem, hogy jó, ha erről más is tudomást szerez. Elvégre nem került volna különös fáradságomba vagy elhallgatni egészen, vagy a naplóba följegyezni, s ezzel más számára eltemetni.
Koradélután kezdődött, odafenn a fenyők alatt. Őszi kikerics nyílott a kicsiny tisztásokon s ott jártam e tündérek között, minden ízemben zsibongva, boldogan. Eltűnődtem a magányos élmények határtalan gazdagságán és megértettem azokat, akik inkább választották a kertet, vagy a könyvtárszobát, mint a szószéket és a csatatereket. Ebben a percben a közösségi élet végtelen unalmát, a színház, a szórakozás ürességét elviselhetetlennek tartottam, a magányban élt élet gazdagságához képest sívárnak és tartalmatlannak láttam. A magányos élet eseményekben gazdagabb, mint a nyilvános. A bölcs többet él, mint a hős. Ezekben az aranynapokban itt, hogy egy hét múlik el egyedül, szótlanul, most nagyobb életben van részem, mint mikor húsz éve hat hónapig háborúban éltem.
Mikor az erdőből lejöttem, a mogyoróbokrok tövében, a napos oldalon nyíló pipacsot láttam. Az aranynapok az embert mindig meglepik. Fent kikerics, itt lenn pipacs: egymás mellett ősz és június. A szó akkor jutott eszembe. Az agón. Görög szó, de Burckhardt, a történetíró értelmezte számunkra szépen. Annyi, mint: a görög világban csak annak volt jelentősége, ami a nyilvánosság előtt történt.
Mi ezt az agonális életrendet a görögöktől teljes egészében átvettük, és általában csak azt vesszük számba, ami a nyilvánosság előtt játszódik le. Fontos: a hír, a siker, a név, a dicsőség. Önmagukban ezeknek semmi értelmük sincs. Mit kezdek a hírnévvel erdei magányomban?
Azért olyan fontosak, mert agonálisak. Az embernek erejét kifelé, szereppé kell átalakítania, mert az egyetlen lényeges: mások előtt kedvező színben feltűnni.
Egy perzsa király palotát akart építtetni, s két építómővész ajánlkozott: kínai és görög. A tervet mindkettő elkészítette, s a király mikor megnézte, így szólt: A görög szebb, kifelé, mert ha valaki e házat látja, rögtön tudja, hogy király lakik benne; de a szobák üresek és hidegek. A kínai nem ragyog úgy, de belül meleg, meghitt, lakályos, és ezt választom otthonomnak. Mert házamban magamnak akarok lakni, nem pedig a nyilvánosságnak.
A kínai életrend, vagy talán az egész keleti, szemben áll az agónnal. Ez a magánélet intimitása, mely a görögből s a miénkből hiányzik. Mikor itt most egyedül vagyok már több, mint egy hete, megértem a perzsa királyt, mert most magamnak élek, és nem a nyilvánosságnak. Az agonális élet egyszerűen komolytalan.
A füves domb oldalából gömbölyő szikla bújt ki. Jól esett ráülni. Zsebemből somot szedtem ki, bár félérett volt még csak, azt szopogattam, és a magot messze fricskáztam. A felismerés egészen elfoglalt. Éreztem, hogy döntő perceket élek. Választanom kell. Vagyis: már választottam. Nem a cézári életet, nem az agónt, nem a hírt, nem a sikert, nem a nyilvánosságot, hanem az intim és meleg magányt, egyszerűen azért, mert ez a gazdagabb. A több.
Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. Még arra is képes, hogy beteg legyen, ha az egészség kevés élményben részesíti. Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb. Még régen gondoltam, hogy az agónnal valami baj van, mert keveset ad. Most látom, hogy a bajon nem lehet segíteni. A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak.
Ezt a magatartást számomra kortársaim igen megkönnyítették. A szellemiség, amit szolgáltam, itt magyar földön ismeretlen volt. Ha egész a közönségességig, sőt a nyilvánosságig akarnám a dolgot egyszerűsíteni, azt kellene mondanom, hogy e szellemiségnek három lényeges pontja volt.
Az első: az emberismeretet minden lehető módon, még kellemetlenségek árán is fokozni, mert csakis a jól megalapozott és helyes emberismeretből fakadhat az emberek között termékeny viszony, és csak azok vehetik egymást komolyan, akik egymást ismerik.
A második: felismerni annak a kornak, amelyben élünk, veszélyes válságtermészetét, és az idő khiméra-lényével szembeszállni.
A harmadik: mystique au lieu de politique, ahogy Péguy mondja, vagyis előnyben részesíteni a Szentírást a pártprogramok fölött.
Lehet, hogy ez a szellem nagyon is szembeszáll mindazok érdekével, akik itt éltek. Lehet, hogy Angliában, Franciaországban vagy Németországban el tudtam volna érni valamilyen befolyást. A feltételekről és a lehetőségekről tudomásom nincs és nem is lehet. Kétségtelen, hogy hazám határain túl élő eszmék iránt mindig rendkívül fogékony voltam, talán azért is, mert itt eszméket egyáltalán nem találtam, csak programokat. Ami az egyetemes színvonalat és korszerűséget illeti, tehát nem volt szégyellni valóm. Ami azonban a lényeges produktivitást illeti, abban, őszintén szólva, nem vagyok biztos, mert nem tudhatom, hogy a dolgok menetébe termékenyen bele tudtam volna-e avatkozni. Magyar földön az eszméket bizalmatlansággal fogadták. A bizalmatlanság bizonyos százaléka természetesen mindig a személynek szól, s ezt aránylag korán észrevettem. De sem saját lényemet kiküszöbölni, sem őszinte érdeklődésem körét megváltoztatni nem állt módomban.
Kénytelen voltam megelégedni azzal a sajátságos helyzettel, amely tulajdonképpen helyzettelen. Igazán otthon egy a valóságban meg nem lévö szellemi Európában lettem volna, ahol igazán otthon azok a szellemek voltak, amelyeket komolyan vettem és tiszteltem és barátaimul fogadtam, s az a tény, hogy reálisan itt éltem Magyarországon, szavamnak súlyát és élét elvette.
Azt hiszem, helyzetemet jól magyarázom, amikor azt mondom, hogy itt nem voltam otthon, mert nem voltam stílszerű, korszerű, népszerű; ott pedig, ahol mindez lehettem volna, ott egyszerűn nem voltam. Itt egyetlen emberrel sem találtam olyan, egész bennem élő szellemiségre kiterjedő kapcsolatot, amelyből termékeny közösség keletkezhetett volna, s így legalább egy kicsiny körnek alapja lehetett volna. Ahol pedig rokon szellemű emberekkel találkozhattam volna, ott sohasem tartózkodhattam annyi ideig, hogy az érintkezést felvehettem és kimélyíthettem volna.
Röviden tehát: ahol élni számomra kedvező lett volna, ott alig, vagy egyáltalában nem éltem; itt pedig, ahol éltem, lényem és eszméim idegenek voltak és maradtak. Az, hogy ez miért történt: koromat megelőztem, eszméim újak voltak, lényem túl elvont, a gondolatok lehetetlenek, személyem túl radikális, a színvonal magas, vagy egyéb, most egészen mellékes. Az ilyesminek eldöntése úgysem tartozik reám, mert az ember ezekben a kérdésekben önmaga felől nem mondhat kifogástalan véleményt.
Az ilyen helyzettelenség olyan embert, aki vezetésre és hatásra törekszik, lesújtana. S amíg azt hittem, hogy vezetnem és hatnom kell, engem is lesújtott. Később, amikor a becsvágyról, későn ugyan, de mégis önként lemondtam, és nem támasztottam többé igényt arra, hogy hatást érjek el, a helyzettelenséggel járó határtalan előnyök iránt szemem egyszerre kinyilt. Ez volt az az idő, amikor anélkül, hogy tudatosan mérlegeltem volna, az agónt mint számomra alkalmatlan és sekélyes életrendet elvetettem. Hogy az agón ellenoldalán mi volt, akkor még nem tudtam. Egyelőre csak: el a nyilvánosságtól! el a becsvágytól! el a szereptől!
Egyáltalán nem ismerek olyan szellemileg jelentékeny embert, akinek véléménye valamiképpen ne jelentene csoportvéleményt. Az egyik szava mögött párt van, a másiké mögött baráti kör, a harmadiké mögött érdekszövetség, a negyediké mögött a tanítványok tömege. Minden komoly figyelemreméltó vélemény, amellyel találkoztam, persze itthon, többeké volt, s ezeket a többeket a vélemény megmozdította, s ezek a többek magukat a véleménnyel azonosították. Minden szó tulajdonképpen többek nevében leadott szavazat volt. Úgy vettem észre, hogy a szó súlyát általában úgy mérték, hány ember azonosította magát vele. Ezeket a szavakat igen kedvelték. Ha valakit megtámadtak, a támadó szó csoportszó volt, ha az illetőt megvédték, a védelem is csoport nevében történt. A gondolkozás, az írás, a küzdelem, a vélemény, a vita általában csaknem teljesen kollektív megnyilatkozás volt. A szellemiség szavai, amint mondtam, tulajdonképpen világszemléletek, állásfoglalások, érzelmi és érdek kapcsolatok szavazatai voltak.
Helyzettelenségem folytán nekem sohasem volt alkalmam ilyenképpen szavazni. Mindig csak a magam nevében beszélhettem. Mögöttem, mellettem, vagy velem, nem volt senki. Azzal, amit mondtam, senki sem azonosította magát. Inkább ellenkezett, vagy vitába szállt, vagy bosszúságot váltott ki, elvégre tényleg bosszantó, hogy amikor mindenki kollektív és csoportvéleményt vall, akkor legyen valaki, aki mindezekre fütyül, és csak a maga nevében szól. Helyzettelen voltam, időszerűtlen, népszerűtlen, stílszerűtlen. Senki sem védett meg, magamnak kellett magam megvédenem. Senki sem felelt értem, magamnak kellett felelnem. A véleményért járó felelősségekért a felelősség egész súlya reám esett. Semmiféle csoportba nem tartoztam. S így lassan kénytelen voltam annyira önmagammá válni, még jobban talán, mint eredetileg szándékom volt, amennyire csak lehetett. Rendkívüli módon individualizálódtam. Kortársaim belekényszerítettek abba a teljes magányba és egyedüllétbe, amelyben az összes kollektív kapcsolattól elszakadva és elszakítva, csak azt mondhattam ki, amit tényleg és valóban én mondtam.
Kár a sok szóért. Kiléptem az agónról és outsider lettem. Illetve outsidernek néztek. Mert még mindig azt hitték, részt veszek a versenyben. Nem is tudták elképzelni, hogy legyen valaki, aki a többitől annyira különbözik, hogy még csak nem is versenyez. Outsidernek hívják a legszélen futó lovat. Sejtelmük sem volt arról, hogy már nem vagyok agonális versenyző a sikerért a nyilvánosság előtt, aki szerepéről nem tud lemondani. A pályáról leléptem, és néző lettem.
De nem a verseny nézője. Az egész versenyhistória, a sikerért való mindennap megújuló egészségtelen loholás végtelenül untatott. Igazán találtam különb néznivalót ebben a szép világban. Találtam különb gondolkoznivalót, különb élnivalót, különb írnivalót. Becsvágyam megnőtt. A versenyen aratható győzelem lehetőségét megvetettem. Így értem meg a nevezetes névtelenségre.
A nevezetes névtelenség az agonális életrend ellenkezöje. Olyan életrend ez, amelyben a nevezetes ember névtelen; éspedig azért, mert önmagát a nyilvánosságtól bizonyos óvatos távlatban tartja. Persze a távlat nem jelent negatívumot. A nyilvánosság néha igazán érdekel s a legtöbb esetben mindazt, ami ott történik, jóindulattal fogadom. De cseppet sem ragaszkodom hozzá s végeredményben az egész nyilvános életet bántóan eseménytelennek találom. Ha valaki fölkeres, szívesen beszélek vele, ha elfogadnak, semmi kifogásom ellene, ha hívnak, el is megyek. De ne kívánják, hogy az agonális verseny szenvedélyemmé legyen: ezt a kívánságot nem tudnám teljesíteni. Méltányolniuk kell, hogy érdeklődésem köre egészen más.
A nevezetes névtelenség magatartása nem emberi. Nevezetes névtelenségben él a rigó éppen úgy, mint a tücsök, a bölcs, vagy a szent, a névtelen jótevő s a magányos művész. A kifejezés egyébként annyit jelent: kozmikus helyzet jelentékeny betöltése. Az agón ellentéte, mert az agón éppen a nyilvánosság előtt játszott szerep hatásos eljátszása. Nézetem szerint a nevezetes névtelenség egészen kiválóan alkalmas költőknek, gondolkodóknak, élvezőknek, bölcseknek, vallásos embereknek. S minthogy bennem mindegyikből van valami, számomra tökéletes. Aki nem akar elérni semmit kifelé, agonálisan, még nem jelenti, hogy nem akar elérni semmit egyáltalán. Az ilyen ítélet félreismerné az emberi becsvágyat. A becsvágy hallatlan erejéről nekem is vannak tapasztalataim. Szörnyő, amikor ég, de még szörnyőbb, amikor elfojtják. Meg kell adni neki azt, hogy az embert nevezetessé tehesse, ha már mindenáron azzá akarja tenni. Az ilyen irtózatos realitást, mint a becsvágy, büntetlenül elnyomni nem lehet. Az erőszakos kísérlet vége csak kedélybetegség.
De különbség van aközött, hogy az agónon, az emberi nyilvánosság előtt küzdök a sikerért, és aközött, hogy nevezetes vagyok egy intim végtelenségben. A vallás azt mondja: Isten előtt. S mivel ez a helyzetnek tényleg megfelel, a legjobb a kifejezést megtartani. A lények: virágok, fák, csillagok, madarak csak ezt az Isten előtt való nevezetességet ismerik; egyedül az ember elégszik meg kevesebbel: az emberiség előtt való nevezetességgel. Mintha az emberiség előtt való múlandó hír több lenne, mint Istenben a halhatatlanság.
Ez a gondolat vége. Nem egy nap alatt jutottam ide. Mikorra megérett, a kertekből régen visszatértem, tél lett és újra tavasz. De valahányszor eszembe jutott és tűnődtem rajta, mindig felmerült bennem az aurában tündöklő hegycsúcs, a langyos erdő, a sarjút kaszáló paraszt, a pipacs, számban a muskotály ízét éreztem s arcom a nyugati szél puha érintését kereste.
